Elérhetőségek

9733 Horvátzsidány,
Posta u. 3.
Telefon: +36-30-6319784
E-mail küldése

Hírek

2024. március 11., 14:04Egy kis visszatekintés...

Tekintettel arra, hogy a héten egyik csapatunkra sem vár bajnoki mérkőzés, rövid visszapillantásunkban összefoglaljuk a bajnoki nyitány eredményeit.

 

Asztalitenisz

Megyei I. osztály

Ősszel két hazai és egy idegenbeli vereséggel indult a szezon. Ehhez képest tavasszal a listavezető Haladás-Vízéptek ellen sajnos ezúttal sem volt esély a pontszerzésre, Nárai csapatával sikerült szorosabb mérkőzést játszani, ugyanakkor Szentgotthárd csapata ellen már összejött a győzelem és ezzel együtt a helycsere a tabellán. A hátralévő négy fordulóban két erősebb és két gyengébb csapat vár ránk, bízunk az eredményes folytatásban. Nárai ellen bemutatkozhatott (győzelemmel) a megyei I. osztályban Alasz Marcell, a csapat húzóembere továbbra is Molnár Péter.

 

Megyei II. osztály

A őszi szezont szintén három sima vereséggel kezdő megyei II. osztályú csapat eddig szinte szárnyal tavasszal. Az Alasz Marcell és Tengelics Dominik által fémjelzett második számú horvátzsidányi csapat két remek győzelmet és egy döntentlent ért el az idei évben, így még veretlen. Egyértelműen látható a fejlődés és Molnár Péter fiatalokkal elvégzett munkája!

 

A fiatalok emellett számos egyéb versenyen is rajthoz álltak (Diákolimpia, Bersek Kupa) ahol szintén remek eredményeket értek el.

 

Teke

A Budapesti és Környéki Szabadidős Tekebajnokságban szereplő, "Piros Arany" fantázianéven induló tekecsapatunk az őszi első helyezésről vágott neki a folytatásnak. Az első tavaszi mérkőzésen sajnos hárman is gyengébb teljesítményt nyújtottak, így nem várt vereségbe szaladtak bele a fiúk a Krix B csapata ellen. Szerencsére a következő héten egyből sikerült javítani és a szezon eddigi legjobb csapatfa (1731) eredményét produkálva megszerezni a győzelmet Rákoshegy csapata ellen. A harmadik tavaszi fordulóban a papírformának megfelelően az Olajos Tarolók legyőzése nem jelentett különösebb gondot. Hat mérkőzés van még az idényből, köztük a két legnagyobb rivális elleni, mindkettő idegenben. A dobogó mindenképpen elérhető reális cél a bajnokság végén.

 

- trz -


« Vissza az előző oldalra!

Horvátzsidány Sport Club - Magyar